Határtalan költészet

Kavarog, felszáll az égi fellegekbe;

aláhull, mint az angyalok lehetetlenül
tiszta és hófehér szárnyainak pehely-tollai;
s olybá tűnik a lámpák
földöntúli, narancs fényében,
mint a folyékony arany,
mint az idő csillogó homokja,
mely pereg alá végtelen idők óta;
s most aláhull, bár legszívesebben
szállna, szállna a végtelenbe.
Mégis erőlködik; próbálja elkapni a szelet,
a fuvallatot; repülne vissza a felhők közé,
küzd, harcol az élet törvényei ellen,
de tudja, hogy mindez hiába:
végül úgyis mindig porba hull.