Határtalan költészet

Túl a Heted-hét Tengeren
Él egy Koldus,
Szegényen, embertelen.
Ki tudja hol?

Ha enni kívánkozna lelke,
Könnyes szemmel kér a keze,
De nem szánja senki se.
Ki tudja miért?

Felnéz az égre,
Majd a bamba népre,
Kik a semminek élnek.
Ki tudja kik ők?

Tekint a tengerre,
Majd a nincstelen földre,
S elvágyik szerény lelke.
Ki tudja merre?

Gondolkodni most már késő,
Leszáll a ködös est,
S felhangzik az estvéli köszöntő.
Ki tudja honnan?

Lenge álom jő szemére,
Ellepi a lepke fénye,
És repíti tűnő messzeségbe.
Ki tudja hová?

Vitézlő harcosként
Küzd száz emlékkel,
A vétlen léttel.
Ki tudja hogyan?

És a távolból előlép egy Lény,
Fején ezernyi parázs-fény,
Roppant karja mind fém.
Ki tudja ki Ő?

Felkél a koldus,
Kezében szivárvány-álmok,
Testén sebek, s vérfoltok.
Ki tudja mitől?

Küzd a Lény,
És küzd a Szegény,
Nem bírják egymás erejét.
Ki tudja meddig?

S lőn a Koldus szívén
Mély seb, és vér,
Összeroskad a két térd.
Ki tudja mily fájdalomban?

Csend, hörgés,
Halk szavak,
S az élet elillant.
Ki tudja a lélek,
A lélek meddig maradt?

< Előző		Következő >