Határtalan költészet

(Itt és mindenütt)

Az ódon, érces falak mögött
A tudás fája gyökeret vert,
S az izzó, fényes babér
A hajnalba meredt.

Most minden évben
A nappal viharát
Büszkeséggel állva,
A kavics-úton túl
Messzering az ága.

Bár hiába sújtják az égnek
Tüzes aranyvesszei,
S veszik körül
A világ fellegei,
Dacol vélük.

Nem enged magából,
A fiatal gyümölcsből,
Az erőtlen ágból,
A lehulló virágból.

Csak fényét szórja,
Ha jő az est,
S elveszhet minden,
Minden mi rest,
Csak Ő maradhat:
Az örök tudás,
A Fa,
Mely ki nem száradhat.

< Előző		Következő >