Határtalan költészet

Elesett, megesett s tán szétesett,
Az élet értelmét keresett,
Számtalanszor sziszegve szenvedett,
Erkölcsöt s erényt levedlett.
Édenbeli kígyóvá lett.
Népem, országom, világom mivé lett?
Utálatos útjait untalanul rója,
Fel-feltekint, feledve folklórja.
Alfájának értelmét sem tudja.
Hajtja…halandóságába hajtja.
Ködös utakon kiszáradt kulacsát
Merengve bámulja, megtölteni nem tudja.
Vizet, vizet töltsetek bele.
Elegendőt új életre,
Küzdeni halálra…s életre.
Kel majd élet fekete hamujából,
Ködből mentett merész álmokból
Új élet!
Hol mer majd az ész s az akarat
Világot teremteni kezei alatt.
Szólítani szeretném. Hallgat!
Hol ama szent, új szózat,
Mely vértjén a búnak, s bajnak
Szétzúzva üzen Góliátnak?
S ha magasztos, mennyei mámorba megjön
S a köd oszlik, látható, új világ lőn,
Ünnepélyesen üdvözöld üdítő izét,
Oltsd szomjúságod s a múlt tüzét,
Felejtsd minden rémálmát s bűzét
S vésd tested kőtáblájába e parancsot
Csak ezt az egyet és szentet
Ezer évig ezüstösen emelt
Esküd megtörni ne engedd.

< Előző		Következő >