Határtalan költészet

Csónakunk elindult az Urál partjáról,
Felszerelve íjjal messze Kína falától.
Utunkat leírtál hősies dalokba,
Esélytelen csaták, legendás diadala.

Sok pogány közül egy kiemelkedett,
Hogy a kavicsok helyére keresztet tegyen.
Folytattuk utunkat, míg meg nem leljük
Isten által reánk hagyott helyünk

Hajdan kisütött a Nap az élet tengerén,
S lenyugodott a víz uszályunk környékén.
Mint született vezér úgy igazgatta,
A dagály a rakoncátlan hullámokat.

Sok szép év pörgött le mellettünk így,
De a horizonton feltűnt egy bíbor csík.
Komoly vihar jött, mely dobálta ladikunk,
Fájó sebeket szereztünk, de meg nem hátráltunk.

A kegyetlen hadúr a megtestesült sátán,
Reánk küldte összes átkozott csapását.
Mongolok, Tatárok, belső viszályok,
Halál és Vész söpörte az országot.

A félhold árnyékában támadt a gyaúr,
Elvették szép hazánk pusztáját,
De megtörni nemtudott, még csak meg sem hátráltunk,
Sőtt, bátran kiálltunk és levetettük a rabigát.

Sok vér folyt és mindent beterített,
Mint hullámzó pipacstenger odakint a réten.
A vér felszárad, a seb begyógyul,
De a baj az, ami ezután zúdult.

Útvesztőbe kerültünk saját hibából,
Általunk okozott bajok, ostoba döntések,
A melyekre mondani utólag könnyű ítéletet,
Hiszen ember az ember és TE is hibázol.

Bennem él még remény eme föld felé,
Hogy eleget terem és lesz még békesség.
Hiszem, hogy az igaz magyar kéz
Bármit véghezvisz.

< Előző		Következő >