Határtalan költészet

Az önzés a világot
valamiképp keblére vonta
szakadó ruháját döggel ékesítve,
az egységet silány részekre bontva.
Párhuzamos vágányok
futnak egymás mellett;
pöfögve tarkítják fekete füstök
az elfeledett, emberarcú Mennyet.
Koldustestvér!
Már nem kérsz, de követelve
settenkedsz a mában?
Saját utat építsz
a ianoszarcú holtak országában?
Önnön igazát üvöltve kötekszik a gyermek;
a megtagadott nemlátottból
néhány Bolond
még csendet követelget.
Egy fekete lyukban enyészik
a meggyalázott ösztön s a bánat,
külön utakon taposnak pusztítva
megbéklyózott, sebes emberlábak.
A szabadság sárga leple
rátelepszik a szárazajkú Gömbre,
az utánunk nyúló kéz belevész
a létrepesztő ködbe...

< Előző		Következő >