Írta: Farkas Szabolcs
Havas a táj, hó borít be mindent
Ropog a hó e hideg, fagyos télen.
Hó van a fákon minden egyes ágon,
Mindenki boldog e gyönyörű világon.
Gyerekek játszanak, vígan szánkóznak,
a ropogós hóban föl és le,csúszkálnak.
Minden ember szorgosan dolgozik
Mindenki egymásnak boldogan segít.
Gyönyörű a táj, hó takar be mindent,
Nincsenek már madarak e hideg télen.
Az ablakból nézem a hulló pelyheket.
Boldogan játszanak odakint a gyerekek.
Nem jár már senki sem a hideg utakon,
Nem játszik senki sem a havas dombokon.
Leszáll az este és sötétebb lesz minden,
Füstölnek a kémények az éjszakai fényben.
Hozzászólások
A szerzőnek: az utolsó két sor nagyon szép.
Nem hogy katarzisról nincsen szó, de a képek, a hangulatok, az érzések hiányoznak. A lélek. Az hiányzik belőle.
akik ide írnak, mind érzékeny lelkű emberek. Ha nem művészek, akkor is. ha meg azok, akkor meg ezerszeresen.
Szép dolog az, hogy te védelmedbe veszed ezeket a költőket, örülök, hogy van, aki véleményemre reagál, és mivel azt mondtad, űzni fogsz, míg pocskondiázom (e szó nem vmi kellemes) mondjuk, míg negatív észrevételeimet minduntalan szóvá teszem, hát legyen, hisz így mindig lesz, akivel vitába szálljak, s aki vitatkozzon velem, s a vita jó dolog, nagyon is jó.
de még mindig elég messze vagyunk egymástól elvekben, felfogásban, véleményben.
Ez az, amikor áttöri a nihil a saját korlátait. Nekem nagyon átjött.
Lehet, hogy egy kisgyerek írta. De attól még meg lehet benne látni a szépet.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.