Határtalan költészet

Emlékszem....

fogkrémes az orrod,
megint hétfő,
egyre csak mondod.

Végülis ráhagyod,
cipőd felveszed,
otthagyod a bánatot,
a nyikorgó ajtót,
a mikró még rezeg,
a fürdőrózsa utánad kiált.

Csukott a ház.
Csukottak az ablakok.
Árva most minden s elhagyatott.

A csendet,
megtörő pár cinke,
énekelne, ha lenne inge…
de cipőveszett
lábakon áll a világ.

Monoton munkába kezd
a repedés,
társul hozzá némán, halkan
a remegés,
a ház csöndesen letörli könnyeit,
elengedi valaha volt hűtlen őreit.

< Előző		Következő >