Határtalan költészet

Zordon sziklák közt ragadott,
Hajótörött anya vagyok.
Nem voltam, csak lettem,
Hallgassátok történetem:

Viharos szerelmünk zátonya
Lett egy kis vörös boszorka.
Szirénként szólította a férjem,
Kit a mélyzöld szempár megigézett…

Mikor megtudtam, elsőnek sírtam.
Ahogy hazaért, mindent a fejéhez vágtam,
Dühöngtem, dacoltam, hisztiztem,
Mindent, amit csak megtehettem!

Felkaptam gyermekem s indultam,
Sírt szegény s a szolgára bíztam,
Férjemtől pofonnal búcsúztam:
„Látni többé már nem akarlak!”

Elhagyva a házat, ahol eddig éltem
Hazavágytam egy régi vidékre,
Anyámhoz, apámhoz, kutyámhoz,
Hátha náluk vigaszra találok.

Sebzett szívvel szálltam hajóra,
A szolga jegyére már nem futotta,
Kifizettem őt, s útnak indultam,
Balomban gyerekkel, jobbomban táskával.

A kabinban kiságyba raktam a lányom,
A táskát meg csak úgy elhagytam az ágyon.
Leültem egy székre és bámultam a semmit,
Nem tudtam ezek után mit is fogok tenni…

Anyám szépnek nevelt, apám meg okosnak,
S egy buta szerelemért mégis mindent eldobtam,
Elutaztam messze, hogy megházasodhassak,
S színésznő lettem, ahogy gyerekként akartam.


Végül minden másképp alakult…
Láttam magamban a tékozló fiút.
Sajnálkoztam volna a végtelenségig,
Ha a gyerek ordítása el nem térít.

Felkaptam hát idegesen és dajkáltam,
A kabinban fel- s aláhurcolásztam,
De nem hallgatott el a párája,
Hát letettem, se vele is kiabáltam!

Aztán egy durranás és minden eltűnt.
Csönd lett s a szívem is megenyhült.
Álmomból a tenger zaja ébresztett föl,
Ahogy egy hullám a parton végigsöpört.

Véresen, hitetlenkedve álltam lábra.
El sem tudtam hinni azt, amit láttam!
Hajómaradványokat s holtakat sodort a víz,
Élőkért kiáltottam, de a szél nem hozott hírt.

Aztán lassan eszembe jutott minden,
S mint szűkölő kutya, úgy felüvöltöttem:
„Zita, édes lányom! Zita! Zita…”
S megláttam a parton a kis halottat.

Ő volt a mindenem. Érte élhettem volna...
Most kezeimmel kaparok sírgödröt a homokba,
Kőből lesz a fejfa, mi őzi majd Zitám,
Ha már nekem elég gondom nem volt rá.

Bukott ember vagyok, de rosszabb, hogy
Bukott anya is. Meghalni akarok.
Sírok. Elájulok. Szólítanak. Felébredek.
„Ne! Ne! Csak meg ne mentsetek!”

Következő >